Összes oldalmegjelenítés

2016. július 22., péntek

Malaga

Megérkeztünk újra a tengerpartra, ahol egy igazán nem hétköznapi apartman várt ránk, ahol a közfalak átlátszóak voltak , igen még ott is ,-).

A közvetítő kis hölgytől kaptunk itt is egy kupont, ahol ingyen ital várt ránk, mint Jerezben is, valamint vettünk jegyet egy Flamenco showra is.

Malaga a Costa del sol vagyis a Napospart központja és a 6. legnagyobb város
Spanyoplországban.
A város az egyik legkedveltebb turista célpont, de mégis csendesebb, mint Madrid vagy Barcelona, mivel a nevezetességek kínálata is kisebb, ezért kevesebb időt kell tölteni a városnézéssel. Azért ne csüggedjünk van elég látnivaló bőven.

Mi miután kipakoltunk, este lementünk a partra ami kb 200 méterre volt a szállásunktól légvonalban. Itt készültek életem eddigi legszebb rózsaszín égi felvételei, felért egy északi fénnyel.


Másnap nyakunkba vettük a várost, elsőre a Katedrálist fedeztük fel, a helyiek csak Manquita néven emlegetik, ( ami egykezű hölgyet jelent magyarul ) mert egyik tornya a mai napig nem készült el, nekem a párizsi St Sulpice jutott eszembe róla. 1528-1782-ig épült ez a hatalmas templom amit az óvárosban találunk ahol érdemes csak úgy bóklászmi és nézelődni is egy kicsit, mert ilyen képek fogadnak, lsd lentebb. Kattints a képre!.
















falfestmény
Bodega
 Ez már a Picasso múzeum belülről, ahol nem szabad fotózni a képeket.
Malaga Picassó szülővárosa ( és Antónió Banderasé is ) 10 éves koráig élt itt, de az itteni múzeumban a korai munkássága látható csak főként, amikor még úgymond normális képeket festett.

 Ezt sikerült lopva, -)
 a szöveget szabad fotózni
 Ez egy szökőkút

 A zene múzeuma , ahol a flamenco show is volt.

flamenco show
 El Pimpi az egyik leghíresebb étterem Malagán.

 El Pimpi belül



 Gibralfaró vára, alul pedig innen a kilátás, ide busszal is fel lehet jutni.



 A Katedrális a magasból
Ez már a malagai repülőtéri rent a car, ahol nekünk kellett kitölteni a szerződést, még, szerencse, hogy van gyakorlatom benne, mert igen kicsi tablet méretű ablakocskában kellett játszanunk.

Ennyi kép volt a gépemen, a tengerparti részt és egyebeket a telefonommal készítettem, azt majd egy különkiadásban osztom meg.

Köszönöm, hogy velem tartottál.
Hamarosan jelentkezem Marbelláról és Ronda városából.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése