Egy kis Portugál történelem

Portugália (portugálul Portugal) Magyarországgal csaknem azonos területű ország, azIbériai-félsziget délnyugati részén található. Egyetlen szomszédja Spanyolország. Az országot Porto kikötővárosról nevezték el. Portugália területéhez tartoznak az Atlanti-óceánban fekvő Azori-szigetek és Madeira. A portugál fennhatóság alá tartozó Makaó 1999-ben került vissza Kínához. Nemzetközi tagsága: Európai Unió, EBESZ, NYEU,Nemzetközi Valutaalap, NATO, WTO, ENSZ.

A világon összesen 230 millió ember beszél portugálul. Portugálián kívül nyolc országban hivatalos nyelv (Angola, Bissau-Guinea, Brazília, Kelet-Timor, Makaó, Mozambik, São Tomé és Príncipe,  Zöld-foki Köztársaság).

Története: A Tejo nevű folyó mellett elhelyezkedő település római kori neve Olissipo, ebből fejlődött ki az arab nyelvű változat (Lixbuna) átvételével a mai elnevezés: Lisboa. 719-ben érkeztek meg a hódító mórok Észak-Afrikából, akik elfoglalták a települést, 400 év múlva sikerült csak visszafoglalni a keresztény seregeknek (1147). A királyság fővárosa pedig 1255-ben lett. A felfedezések korának egyik kiemelkedő fontosságú kikötője. 1420-tól a legelső felfedezőutak kiindulópontja, Tengerész Henrik támogatásának köszönhetően.

 

A híres Vízvezeték 1731-1780-ig látta el Lisszabont vízzel.

 

Carlos Mardel, Lisszabon 18. századi magyar származású építésze

Forrás: Vajkai Zsófia

A portugál fováros, Lisszabon mai városképe a XVIII. sz. második felében alakult ki. 1755-ben iszonyatos földrengés, majd azt követoen hatalmas szökoár pusztította el a várost. Romba dőltek a templomok, középületek és lakóházak, eltuntetve a római, mór és középkori portugál építészet legtöbb emlékét. A király államminiszterét, Pombal márkit bízta meg a város újjáépítésével, aki haladéktalanul hozzálátott az óriási feladathoz. Ha lenézünk a Felsovárosból (Bairo Alto) az Alsóvárosra (Baixa), ott láthatjuk Pombal márki megvalósult álmát: hatalmas tér a Tejo folyó partján, amelyet elegáns középületek vesznek körbe. Ezek mögül egymásra meroleges, egyenes utcák vezetnek további terekhez, majd széles, pálmákkal szegélyezett sugárútban és újabb terekben futnak össze. Mindenütt szökokutak, árkádsorok, gazdagon díszített kapuk, átjárók. A házak többszintesek, manzárdtetosek, a piros cseréptetok alatt ablakaik sora harmonikus egységben simul a színes falakba, elottük a kecses vaskorlátú erkélyek. A márki elgondolásának megvalósítója, az Alsóváros mai képének egyik kialakítója, az annyira portugálnak mondott manzárdtetos házak építoje Carlos Mardel magyar származású építomérnök volt.

Nevét mindig úgy írta le, errol számos tervrajz tanúskodik, amelyeket a lisszaboni Városi Múzeumban oriznek (Museu da Cidade). Mások írták Carlos Martello, vagy Charles Mardell-nek, de mindenki magyarnak tudta, és ma is így van a köztudatban. Valójában igen keveset tudunk róla, de alkotásait ismerjük, és azok szépsége láttán jogos a kíváncsiság, ki is volt Carlos Mardel.

Elso életrajza, vagy mondjuk inkább így: muveinek elso méltatása 1823-ban keletkezett. Szukszavú a forrás arra nézve, hogy honnét származik Mardel és hogyan került Portugáliába: ,,Magyarországon született; 1733-ban jött Portugáliába hadmérnöki rangban. Elobb kapitány, majd ezredes lett, és ezt a rangját 1763-ban bekövetkezett haláláig megtartotta.'' Volkmar Machado emlékiratait Mardel halála után 60 évvel írta, és bizonyára okkal állította róla magyar származását. Ot idézi a portugál építészeti lexikon is,de  a minket érdeklo kérdésben nem mond többet; ugyanakkor nagyszámú eredeti okiratot közöl, amelyek Mardel portugáliai muködését, családi körülményeit fedik fel. Az 1755-ös földrengés utáni újjáépítésrol szóló könyv szintén magyar származásúnak mondja Mardelt. Szerzoje a levéltári forrásokon kívül, amiket más kutatók is felhasználtak -, még Mardel dédunokáját is kikérdezte a családi hagyományokról. Julio Carlos Mardel de Arriaga elmondta, hogy tudomásuk szerint dédapja Hollandiából érkezett Portugáliába, hogy a Tejo védogátján és a kiköto építkezésén dolgozzék. Ezen a téren is komoly szakembernek számított: egyik tengerparti városka, Aveiro kikötoje, amely nemcsak tökéletes mutárgy ma is, de az egyik legszebb, sokat csodált kiköto is egyben, az o muve. Hogy Lisszabon és a másik legnagyobb tengeri kiköto, Setúbal esetében mi az o alkotása, a sok átépítés miatt ma már megállapíthatatlan.

Neves építésznek, de németnek mondja egy másik emlékirat.J. Ratton bizonyára személyesen ismerte Mardelt, hiszen lisszaboni tartózkodásának elso 15 éve egybeesett Mardel muködésével.

Memoárjainak idézett helyén azt is megemlíti, hogy az Ő egyik csemetekertjébol vették a fákat a Mardel által tervezett parkba. Hogy németnek mondja, arról azt gondolom, hogy német ajkút akart inkább mondani, mert, mint látni fogjuk, Mardel a királyné, Leopold osztrák császár lánya és közvetlen környezetéhez közel álló személy volt.

Ha J. Ratton félmondatos megjegyzését nem számítjuk, Mardel magyar voltát késobb csak egyszer vonják kétségbe, mégpedig az a S. Viterbo, aki az építész lexikont írta. Neki a Levéltárban a kezébe került egy addig ismeretlen irat (1750.), amelyben Mardel kezességet vállal egy barátjáért, akirol biztosan tudható, hogy Montpellier környékérol származó francia. Mivel Mardellel még Portugáliában való megtelepedésük elottrol ismerik egymást, és az irat szerint építészünk ismerte az illeto szüleit és nagyszüleit is, S. Viterbo úgy gondolja, hogy mégsem magyar, hanem francia, vagy legalább is hosszabb ideig élt a mondott környéken. Ez utóbbi lehetséges is, ennek ellenére magyar területrol való származását biztosnak mondhatjuk, mióta elokerült a Levéltárban (Torre de Tombo) egy másik kezességvállalása szintén 1750-bol. Ez az irat Mardel egyik fia számára készült, és apja mint kezes írta alá. Nemcsak azt tudjuk meg, hogy "a Magyar Királyságban született" /natural do Reino da Hungria/, hanem azt is, hogy atyja neve szintén Carlos Mardel, anyja neve pedig Anna Rotte, mindketten "a mondott Magyar Királyságból". Elso felesége neve Margarida O'Heef és az írországi Dublin-ból származott. (Mardel kétszer nosült, elso felesége halála után portugál not vett el.) Vajon ha az ír feleség és annak szülei szülovárosát odaírták, miért nem tették ezt meg Mardelével? Sajnos, forrásra való hivatkozás hiánya miatt csak reménykedhetünk, hogy Pozsonyban született volna Mardel, mint ahogy azt egy fiatal építész, W. Rossa állítja doktori értekezésében..

A vízvezeték kívül és  a  belső ciszterna, amit mi sajnos nem láthattunk...
folyt.köv Sintra

2010.október 19. kedd vízvezeték és Vasco da Gama híd

Ma a vízvezeték tetejére szerettünk volna felmenni ahol a lisszaboni rém garázdálkodott annó,
ártatlan arrajáró embereket taszított a mélybe, a TV-ben láttunk róla egy kisfilmet, a feje formalinban ázva megtalálható a múzeumban, minket megkímélt a sors a látványtól, mert bár elég körülményes volt megtalálni a bejáratot, sikerült ugyan, de zárva volt .( portugálul volt csak kiírva valami, de az nem az ebédszünet lehetett, mert megpihentünk a kapujában kicsit és nem nyílt meg.)

magyar tervezője:

félelmetes magasságok

indián nyár

közben néztük az alacsonyan suhanó gépeket


Innen, a Metro Orientnél lévő városnéző kapszulákhoz siettünk, ami a Vasco de Gama híd lábánál a Világkiállítás helyszínén található, beszéljenek a képek.

Háttérben a Tejo és a Vasco da Gama híd egy része, ami belefért,-)) a 17km-ből

a kapszulák

lentről

Megtaláltuk a Magyar zászlót , egy rúd egy ország, a Lisszaboni Világkiállítás résztvevőinek zászlai vannak itt

híd részlet a Tejon

folyt.köv.

2010.október 18 hétfő LISSZABON

Ma mosással telt a délelőtt, ha már van mosógép,-))
Ezután indulás az Alfama túránkra, de előtte még  vettem egy órát, olyan régen nincs már karórám, hosszas válogatás előzte meg, de még működik, az ára ellenére ( 7,5 Euro volt ).
Útikönyvünkben van több városnéző túra is, ebből csemegéztük ki ezt az Alfamába, a híres arab negyedbe vezetőt.

Alfama, a volt munkásnegyed

Az Alfama negyeden keresztülhaladva érkezünk el a Castello de Sao Jorge épületéhez, ami az egyik hegy tetején áll. A várból gyönyörű kilátás nyílik a városra és a Tejo folyóra. A Spanyolországban még csenevész kis folyó itt hatalmasra szélesedik, látványa olyan, mintha az óceánt látnánk, pedig ez csak a folyó tölcsértorkolata. Az Alfama negyed szűk utcáiban hangulatos házak állnak, amelyek nagy része rossz állapotban van, a hangulatot pedig csak fokozza az erkélyeken lógó fehérneműk látványa, és a legtöbb házból kiszűrődő vidám zene. Ebben a negyedben van a Sé katedrális, egy gyönyörű római katolikus templom, amely a város legrégebbi temploma.

Azulejo ( ejtsd azsulejo ) gyönyörű csempék a falakon.

Mindenütt megtalálni Portugáliában, ahol az ország legjellemzőbb díszítő elemének tekinthető: nemcsak a frízek és a nagy faliképek számítanak közönségesnek, de medálnak is hordják. Dél-Amerikába portugál és spanyol közvetítéssel került át – olyannyira, hogy portugálok mára Brazíliából importálják a többszínű, virágokkal és indákkal díszített azulejokat.

Túránk során betértünk a Szent György ( Castelo de Sao Jorge ) várba, amely méltóságteljesen trónol a város háztetői felett és aki e dombot megmássza annak szeme elé tárul az egész város.

ezt látjuk a várkapuból visszapillantva

a bejárat

szerecsen szerencse maccs;-))

már belül a várfal

Háttérben a Christo rei

vár állott...

védelmező

vár ablakból

a várból

a vár 

A Fő tér és a Tejo a várból 

innen milyen kicsi minden és most milyen messze van,-((

Sé katedrális

ALFAMA

szűk , sötét  és elvarázsol

azulejo

mégszűkebb

csempe mindenhol

Fado zenés vacsora

itt még zárva, csak este nyit

hangulat

Sétánkat ránk esteledve a Tejo partján zártuk, még bekukkantottunk a hajó állomásra, de 20 Euro / fő lett voln a egy sétahajózás, de ezt most kihagytuk, ennyi volt mára.

4. nap 2010 okt.17. vasárnap

Metró Martim Moniztól Cois de Sodre-ig, ahonnan a 15-ös villamossal jutottunk el Belém-be.

A híres  belémi cukrászdában már jártunk 2 éve

a világhírű Pastéis de Belém-et, a hajszálvékony, roppanós tésztakosárkában, sűrű, nem túl édes puding kerül – a különleges süteményt állítólag itt készítették először, de ma már országszerte elterjedt. Az 1820-as portugál forradalom után az összes konventet és rendet megszüntették, amelynek eredményeképpen számos szerzetes kényszerült új megélhetésre. A Szent-Jeromos kolostor egyik ilyen tagjához köthető az a titkos recept, amely szerint az 1837-ben alapított cukrászda, az Antiga Confeteria de Belem elkezdte nagy tételben gyártani a specialitást. Ma naponta tízezer darabot sütnek –mind egy szálig elfogy.

Hozzávalók:

• ½ kg leveles tészta
• fél liter tejszín (lehetőleg habtejszín)
• 5 tojás sárgája
• 20 dkg cukor
• 1 csapott evőkanál liszt a krémhez
• kevés liszt a nyújtáshoz
• fahéjas porcukor a tetejére

Elkészítés: A tojássárgákat a cukorral és a liszttel alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és – akár habverővel – néhány percig alaposan összedolgozzuk. A leveles tésztát kilisztezett deszkán 4-5mm vékonyságúra gyúrjuk, majd pogácsaszaggatóval vagy egy egyszerű teáscsészével köröket szaggatunk. Ezeket 5-6 cm átmérőjű süteményformákba gyömöszöljük, úgy, hogy szélükkel együtt éppen kitöltsék a formákat. Ebbe töltjük a krémet, de vigyázzunk, ne legyenek tele a formák mert sütés közben a töltelék megduzzad és könnyen kifolyhat. Előmelegített sütőben 150 fokon nagyjából 25 percig sütjük, akkor lesz kész, ha a tetején apró barna pöttyök jelennek meg. Nem kell megvárni, hogy kihűljön, melegen, fahéjas porcukorral megbolondítva az igazi!

és a legtöbb képeslapon található Torre de Belém

belsejét is meglátogattuk, de ebben a negyedben sok látni való van, így maradt még mára is.

Itt van Vasco de Gama sírja a Jeromosok kolostorában, amit már Thomas Mann is megcsodált, hiszen a portugál felfedezések korának egyik legkihívóbb műemléke, ( vasárnap 14h-ig ingyenes ) a kolostor egyik felében helyezték el a Tengerészeti Múzeumot, ahol a hajókon kívűl, sok egyéb érdekesség is várt.

Minden hónap 3. hetének vasárnapján a Köztársasági Elnöki Palota előtt őrségváltási ceremónia van és szerencsére mi pont akkor jártunk ott, lsd képek fent és  alul.

 Vasco de Gama sírja

Ez a kutyus végig kommentálta a ceremóniát;-))

A szép időben még napozni is volt időnk a Tejo partján.